Fertőendréd (németül: Großandrä) község Győr-Moson-Sopron megyében, a Soproni járásban. Római kori település nyomát találták az Endrédi-major táján, melynek első írásos említése 1348-ból való. Középkori birtokosai az Endrédy-, Pinnyei- és a Kanizsai családok, majd házasság révén 1536-tól a Nádasdyaké és 1681-től az Esterházyaké.

Esterházy Pál előbb Széchényi György érseknek, majd 1700-tól a máriacelli bencéseknek adta zálogba, kiktől utóda 1719-ben váltotta vissza. Ettől kezdve az Esterházyak saját kezelésében maradt, mint a süttöri uradalom része. Az úrbérrendezés által fölállított keretek kedvezőtlen megmerevedését az irtásföldek állandó terjeszkedése enyhítette. 1818-ban azonban az uraság visszavette a jobbágyok százéves munkájának gyümölcsét. Az 1820-as években az 1767-ben megállapított telkeket földarabolták, és új családoknak is juttattak jobbágytelkeket. Ezért Endréden a jobbágycsaládok mindegyike külön, saját telkén élt.

A lakosság etnikai összetételén két esemény változtatott. Az Esterházyak 1540 körül menekült horvátokat telepítettek le oly nagy számban, hogy az őslakos magyarság beolvadt a horvátságba. Az 1584. évi urbárium háromnegyed részben horvátok által lakottnak mutatja Endrédet. A horvát dűlőnevek használata arra enged következtetni, hogy horvátul – régies megjelöléssel „tótul” – beszéltek. A 16. század végéig nincs német a faluban. A németség betelepedése 1700-1719 évekre – a máriacelli bencések bérletének idejére – valamint az Esterházyak által 1720 körül végrehajtott német telepítés korára esik. A betelepített németség önmagában sem egységes, a birodalom legkülönbözőbb részeiből vándorolt be, nem bizonyult állandónak és kitartónak, hanem ide-oda vándorolt. Bár a földesúr a németségnek kedvezett – alkalmazottai, cselédei németek voltak –, mégis a kisebbségben levő magyarság került többségbe a 18. század közepére.

A két világháború között 10-15 holdas törpebirtokosok lakták a községet. A világgazdasági válság megviselte a gazdákat. 1934-től gyors fellendülés következett be. Búzát, cukorrépát termesztettek, jelentős volt az állattenyésztés is. Iparosa cipész és kőműves szakmákban volt a falunak. A lakosság zöme a mezőgazdaságból élt. A II. világháború során a visszavonuló német egységek felrobbantották az Ikva kőhídját, az oroszok az öntésmajori szeszfőzde feldúlása után a faluban fosztogattak.

1945-ben elsősorban a zselléreknek osztottak földet a szomszédos Esterházy-nagybirtokból. 1959-ben megalakul a Rákóczi termelőszövetkezet, majd a fellendülés ellenére egyesítik a fertődi „Zöld mező” Tsz-szel. 1966-70 között szőlőt, majd kajszibarackot telepítenek. Az 1970-es évek elejétől a községet a fertődi tanáccsal közösen igazgatják. Az iskolát körzetesítik, az üresen maradt iskolaépületbe a soproni Ciklámen Ruhaipari Szövetkezet varrodája települ, a tanítólakásokból alakítják ki az óvodát.

Településünk gondozott lakó utcáival egy polgáriasodó község képét mutatja, ahol a mezőgazdasági parasztság jelenléte még meghatározó. Fellelhetőek a Fertő-Hanság vidék népi jegyei. A jellemző fésűs beépítés a Fő utca ősi múltját igazolja.